Edző és vezetőség

A Real Madrid mérkőzéseivel, átigazolásaival, aktuális edzőjével foglalkozó fórumrész.
Avatar
Mickey
Hozzászólások: 3781
Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 21:20
Kedvenc játékosaid: bappe
Kedvenc csapatod: párizs saint germain

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: Mickey » 2018. június 2., szombat 11:06

Pedig de mert középre és előre ott van Kovacic, Isco, Asensio, Lucas, Kroos, Casemiro, Ceballos. Ők mind megfelelő korban vannak, többségük kezdőbe való, a másik fele pedig bármikor be tud szállni. Ergo megvan a kezdő és a pad is, keveredik a rutin a fiatalsággal továbbra is. Ha melléjük veszed Modrciot, Cét és Benzemát még mindig nagyon jó az összhang. Egy fenevad hiányzik előröl. Akkor van szükség drasztikusan belenyúlni a pénztárcába, ha Bale-en kívül távozik még valaki esetleg, illetve ha lehetőségünk van olyat igazolni, aki előrelépést jelent a fentiekhez képest.

A védelemmel sem értek egyet, ott a szélre kell megoldást találni Theo és Achraf helyére, középen továbbra is megvagyunk.
Egyetértek Laci!
Nem gondolom, hogy hatalmas "adok kapok" nak kellene lezajlania a keretet illetően, sőt.

- Támadó szekcióba én csak Balet cserélném el egy kompatibilisebb formára. Persze ehhez kell az eladása jó áron, és egy új akárki megtalálása, egyezség stb...ez még érdekes lehet, ha egyáltalán lesz valami belőle.

Remélhetőleg CR marad, és még Benzemaval is számolnék. Marianot hoznám Mayoral helyére. Vele ki lennénk segítve.

-Többi csapatrész meg jó ahogy van, 1-2 finomhangolás persze elfér, egy Odrizola szintén előrelépés lehetne a védelem szélére, ahova kell is az ember.

Viszont sztm Theo H. marad, és oda nem lesz érkező. Nacho esetleg sűrűbben mehet át balosra, ha jobboson lenne fix. megoldás .
Középen a sérülések kicsit aggasztanak, Vrane és Vallejo is porcelán , kissé. De a mennyiség és a minőség adott.
Hakimi szigorúan kölcsönbe! Van benne potenciál, sztm.

Olyan nagy előrelépést meg nem látok a mostani felhozatalban, tényleg csak egy - két , három ember kellene, nekem. B-)

-Mondjuk az edző faktor, na az áthúzhat mindenféle spekulációt!
Ez egy érdekes dolog lesz még. :hmmm: :/
"jo de te ilyen gyuros kis sportbuzi lehetsz, aztan az ejszakaban is csak hajtod meg futsz a nok utan, azt hallottam."
:mrgreen:

MorataMartin
Hozzászólások: 1518
Csatlakozott: 2013. április 26., péntek 17:38
Kedvenc játékosaid: Morata, Zidane, Cristiano Ronaldo
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: MorataMartin » 2018. június 2., szombat 11:01

Újabb nevet kihúzhatunk a listáról! http://www.nemzetisport.hu/minden_mas_f ... tt-2638931

Avatar
Mester77
Hozzászólások: 2083
Csatlakozott: 2015. december 4., péntek 15:13
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: Mester77 » 2018. június 2., szombat 9:18

És én még boldog naivitásban a 13. után elhittem, h ez a nyár a VB miatt lesz izgalmas :/

Nagyon kiváncsi vagyok kit tudnak hozni, és aztán az kiket hoz, hogyan fog átalakulni a keret, a játék. Minden :(
"Sokkal jobban akarom a győzelmet annál, mint amennyire utálok veszíteni. És nagyon utálok veszíteni."

"Egy nap mind meghalunk. De az összes többin viszont nem. "

Avatar
Kerlon
Hozzászólások: 27884
Csatlakozott: 2013. április 15., hétfő 12:27
Kedvenc csapatod: Levante

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: Kerlon » 2018. június 2., szombat 8:49

istimester írta:
Anthony írta:Milyen takarítást?
Kvázi Bale-t, és Theot kell elpasszolni.
Marcelo leszállóban
Ramos 32+
Modrič 32+
CR 32+
Benzema Benzema
Bale fél lábbal a csapaton kívül
Carvajal sérülékeny
Varane sérülékeny
Nincs érdemi szélsővédő cserénk, nincs érdemi khv cserénk. Egy szerencsénk, hogy Nachos szinte mindenhova be tudott ugrani. Ő volt a védő-mindenes. Nincs ütőképes kezdőcsatárunk. Nincs cserecsatárunk. Isco poszt és előrelépés nélkül.

ZZ a BL-végére remekül összerántotta a csapatot. Történelmet írt, a szurkolókat európai szinten maximálisan elkényeztetve. De ne csináljunk úgy, mintha minimális frissítéssel tovább lehetne vinni ezt a keretet. Önmagunkat csapnánk be.
A felsorolt emberek pótlásával azt mondod, hogy kb. fenn kéne tartani az elmúlt 3 év szintjét, amit szerintem mindenki tudja, hogy lehetetlen. De szerintem a csatár posztot leszámítva nem vagyunk égető helyzetben.
"A futball alapvetően egy észjáték lenne, egy nagy sebességű, valós idejű stratégiai játék, amiben nem mindig neked kell adnod a gólpasszt, nem mindig neked kell lőnöd a gólt, de nem is mindig neked kell megszerezned a labdát."
K

Avatar
Realista24
El Padre
Hozzászólások: 62744
Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 0:50
Kedvenc játékosaid: Zidane, Benzema
Kedvenc csapatod: Real Madrid
Kapcsolat:

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: Realista24 » 2018. június 2., szombat 8:11

istimester írta:
Anthony írta:Milyen takarítást?
Kvázi Bale-t, és Theot kell elpasszolni.
Marcelo leszállóban
Ramos 32+
Modrič 32+
CR 32+
Benzema Benzema
Bale fél lábbal a csapaton kívül
Carvajal sérülékeny
Varane sérülékeny
Nincs érdemi szélsővédő cserénk, nincs érdemi khv cserénk. Egy szerencsénk, hogy Nachos szinte mindenhova be tudott ugrani. Ő volt a védő-mindenes. Nincs ütőképes kezdőcsatárunk. Nincs cserecsatárunk. Isco poszt és előrelépés nélkül.

ZZ a BL-végére remekül összerántotta a csapatot. Történelmet írt, a szurkolókat európai szinten maximálisan elkényeztetve. De ne csináljunk úgy, mintha minimális frissítéssel tovább lehetne vinni ezt a keretet. Önmagunkat csapnánk be.
Pedig de mert középre és előre ott van Kovacic, Isco, Asensio, Lucas, Kroos, Casemiro, Ceballos. Ők mind megfelelő korban vannak, többségük kezdőbe való, a másik fele pedig bármikor be tud szállni. Ergo megvan a kezdő és a pad is, keveredik a rutin a fiatalsággal továbbra is. Ha melléjük veszed Modrciot, Cét és Benzemát még mindig nagyon jó az összhang. Egy fenevad hiányzik előröl. Akkor van szükség drasztikusan belenyúlni a pénztárcába, ha Bale-en kívül távozik még valaki esetleg, illetve ha lehetőségünk van olyat igazolni, aki előrelépést jelent a fentiekhez képest.

A védelemmel sem értek egyet, ott a szélre kell megoldást találni Theo és Achraf helyére, középen továbbra is megvagyunk.
Karim Benzema: "A Real Madridnál vagyok, csak ez számít"
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema

Avatar
istimester
rex madridistae
Hozzászólások: 3272
Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 13:22
Kedvenc játékosaid: Iván Helguera, Raúl
Kedvenc csapatod: DAC
Tartózkodási hely: Felvidék

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: istimester » 2018. június 1., péntek 23:34

Anthony írta:Milyen takarítást?
Kvázi Bale-t, és Theot kell elpasszolni.
Marcelo leszállóban
Ramos 32+
Modrič 32+
CR 32+
Benzema Benzema
Bale fél lábbal a csapaton kívül
Carvajal sérülékeny
Varane sérülékeny
Nincs érdemi szélsővédő cserénk, nincs érdemi khv cserénk. Egy szerencsénk, hogy Nachos szinte mindenhova be tudott ugrani. Ő volt a védő-mindenes. Nincs ütőképes kezdőcsatárunk. Nincs cserecsatárunk. Isco poszt és előrelépés nélkül.

ZZ a BL-végére remekül összerántotta a csapatot. Történelmet írt, a szurkolókat európai szinten maximálisan elkényeztetve. De ne csináljunk úgy, mintha minimális frissítéssel tovább lehetne vinni ezt a keretet. Önmagunkat csapnánk be.

ekissm
Hozzászólások: 237
Csatlakozott: 2018. január 24., szerda 23:09
Kedvenc játékosaid: Zizou, R9, Ramos, Marcelo, Raúl, Modric

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: ekissm » 2018. június 1., péntek 22:56

Süti írta:Hu basszameg, hosszú hosszú hét volt, csütörtök óta mintha 1 hét telt volna el. Kicsit kiírom magamból én is, pihenten, tiszta fejjel.

2002-ben a BL döntője alatt lettem valószínűleg egy életre madridista, egészen pontosan a döntő 45. percében. Talán senkinek nem kell elmesélni hogy mi történt akkor, suliban utána napokig "Zidaneozásra" dobáltuk fel egymásnak a labdát, és ha a labdát eltaláltuk, már úgy örültünk mintha VB döntőt nyertünk volna. :lol:
Az a mozdulat egy korszakot határozott meg, biztos vagyok benne, hogy sokan mások is akkor lettek nem csak a Real Madrid, de a futball szerelmesei is.
Akkor fiatalon természetes volt, hogy ezek a madridi fiúk fehérben a világ legjobbjai, ki gondolta volna akkor, hogy évekig nem láthatom őket újra magasba emelni a BL serleget.
Aztán jött egy olyan időszak, amit szintén nem kell senkinek bemutatni, a poklot jártuk minden évben a BL-ben. Aztán Zidane visszavonult, és kicsit el is tűnt a "térképről".
A csapat középszer volt, de az ember nem választhatja meg a szerelmeit...Aztán a kopasz úriember, aki 2002-ben csodát csinált, feltűnt újra a kispad mellett. Először Carlo mellett, elhozva a La Decimát, amit mindenki, aki látta a glasgowi döntőt úgy várt mint a messiást. Én személy szerint még ekkor sem tulajdonítottam nagyobb jelentőséget Zidanenak, pedig szépen keretbe foglalta a sikertelen éveket.
Aztán Perez kirúgta Carlot, és borzasztó mérges voltam... Nem értettem. Mikor aztán Benítezt kinevezték, biztos voltam benne, hogy "bazmeg megint évekig nem nyerünk semmit". Felkészültem újabb pár év sötét korszakra. Aztán Benítez repült, és újra feltűnt a kopasz úriember a padunk mellett... Féltettem, Castilla ide vagy oda. Nem igazán bíztam benne, hogy képes lesz gatyába rázni a csapatot Rafa rombolása után.
Aztán elkezdtünk azon a tavaszon focizni... de hogy... És lépdeltünk tovább a BL-ben is. Csak lépdeltünk, és lépdeltünk, a focink pedig csoda volt.
Aztán jött a BL döntő. Aztán megnyertük. Ilyen egyszerűen. A kopasz úriember leült, és fél évvel azután hogy megkezdte felnőtt edzői pályafutását, BL-t nyert.
Nyilván nagy volt az öröm, de mindenki azt mondta, véletlen, nézzük meg 1 év után, kész csapatot kapott, ezzel a Reallal mindenki nyert volna.
Aztán eltelt egy év. És megint a BL döntőben voltunk. Ja, meg egy bajnoki cím. Aztán megnyertük a BL döntőt is. Olyan simán, olyan domináns játékkal, hogy az már pofátlanság. Lehet színezni, de f*szra húztuk Európát abban az évben. Ja meg címet védtünk BL-ben, ilyen még nem volt... Eddig.
Aztán elkezdődött a következő év. Döcögtünk, megjelentek a hangok, hogy "na ugye, Zidane ebből nem jön ki. Adjunk el mindenkit". És ebből a helyzetből, mikor a bajnokság elment már novemberben, ebből a vert helyzetből a kopasz befogta mindenki száját, újra BL döntőbe vezette a csapatot.
Olyan természetességgel jutottunk SOROZATBAN A HARMADIK BL DÖNTŐNKBE, hogy arra szavak nincsenek. A közös meccsnézés már rutin volt. A haverokkal már bejáratott menetrend, úgy érkeztünk "ahogy mindig". Nem, nem egy bajnokira, egy BL DÖNTŐRE.
Ja, és ha már ott voltunk... megnyertük. Ezt is.
3 BL döntőt.
Egymás után.
Mindig van egy aktuális csapat, akik fel akarnak érni a Real Madridhoz, legyen az egy korszakos Ajax, Milan, Manchester, vagy éppen a Barcelona. És amikor már elhiszi a világ, akkor jön egy csendes kopasz francia, és feltörli az európai klubfutballal a padlót. Kettő és fél év alatt.

Olyat láthattunk, olyan korszakot élhettünk át madridi szurkolóként, amire sokan az 50-es 60-as évek óta várnak. Ismételten kérdés nélkül mi lettünk A CSAPAT.
És ezt egy csendes kopasz franciának köszönhetjük.
Aki úgy távozott, ahogy jött. És nagyon elszomorít. De képtelen vagyok haragudni rá. Ha most vonulna vissza, 30 hónap edzői pályafutással, már minden idők egyik legnagyobbja lenne, ahogy a pályán is volt. És ezt nálunk érte el. Értünk érte el.

Félek tőle, hogy a következő pár év közel sem lesz ilyen sikeres, egyszerűen nincs még egy ilyen ember jelenleg, aki leülhetne a padunkra. De nem zavar. Az elmúlt 3 év olyan utazás volt, amiért az összes többi klub a teljes történelmét odaadná.

Köszönöm Zidane. Remélem még találkozunk. :sziv:
+1

Zizou nélkül másodjára érzem azt, hogy lyuk marad a Real Madridban és kevésbé lesz jó, mint vele. Most annyi nyugtat meg, hogy edzőként még visszatérhet majd egyszer...

Nekem is gyerekkori két nagy foci élmény közül egyik a BL Zizou gól, másik a szamosi,szamosi, ott a helyzet góóóól :)

Avatar
ziro4vr
Hozzászólások: 24547
Csatlakozott: 2013. május 26., vasárnap 20:46
Kedvenc játékosaid: Zidane, Ronaldo
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: ziro4vr » 2018. június 1., péntek 22:36

Még mindig sokkos vagyok basszameg. Mint mikor elhagy a nagy szerelmed. Lesz másik, lesznek még jó körök, de valami véget ért. Nem csak ZZ ment el, de valóban ez egy korszak vége is. Nyilván lesz új, lesz más, tele sikerrel és örömmel, de ez a csapat, ez a stáb, ezek az élmények, meghatározóak azt hiszem mindannyiunk életében.

Én megértem a franciát, megnyert mindent minden szinten, nem akarta a sikercsapatát szép lassan leépíteni, a csúcson hagyta abba, elképesztő karrierrel a háta mögött. És vissza fog még térni.

Utódok? Pochettino, Klopp, Guti, őket tudnám elképzelni. Wengert nem szeretném látni, az a langyos pocsolya nem kell amit ő tud nyújtani.

Ejj baszki, iszok még egyet.
Nem illik.

Avatar
Süti
Hozzászólások: 5890
Csatlakozott: 2015. november 8., vasárnap 20:12
Kedvenc csapatod: Real Madrid
Tartózkodási hely: Budapest/Győr

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: Süti » 2018. június 1., péntek 21:46

Hu basszameg, hosszú hosszú hét volt, csütörtök óta mintha 1 hét telt volna el. Kicsit kiírom magamból én is, pihenten, tiszta fejjel.

2002-ben a BL döntője alatt lettem valószínűleg egy életre madridista, egészen pontosan a döntő 45. percében. Talán senkinek nem kell elmesélni hogy mi történt akkor, suliban utána napokig "Zidaneozásra" dobáltuk fel egymásnak a labdát, és ha a labdát eltaláltuk, már úgy örültünk mintha VB döntőt nyertünk volna. :lol:
Az a mozdulat egy korszakot határozott meg, biztos vagyok benne, hogy sokan mások is akkor lettek nem csak a Real Madrid, de a futball szerelmesei is.
Akkor fiatalon természetes volt, hogy ezek a madridi fiúk fehérben a világ legjobbjai, ki gondolta volna akkor, hogy évekig nem láthatom őket újra magasba emelni a BL serleget.
Aztán jött egy olyan időszak, amit szintén nem kell senkinek bemutatni, a poklot jártuk minden évben a BL-ben. Aztán Zidane visszavonult, és kicsit el is tűnt a "térképről".
A csapat középszer volt, de az ember nem választhatja meg a szerelmeit...Aztán a kopasz úriember, aki 2002-ben csodát csinált, feltűnt újra a kispad mellett. Először Carlo mellett, elhozva a La Decimát, amit mindenki, aki látta a glasgowi döntőt úgy várt mint a messiást. Én személy szerint még ekkor sem tulajdonítottam nagyobb jelentőséget Zidanenak, pedig szépen keretbe foglalta a sikertelen éveket.
Aztán Perez kirúgta Carlot, és borzasztó mérges voltam... Nem értettem. Mikor aztán Benítezt kinevezték, biztos voltam benne, hogy "bazmeg megint évekig nem nyerünk semmit". Felkészültem újabb pár év sötét korszakra. Aztán Benítez repült, és újra feltűnt a kopasz úriember a padunk mellett... Féltettem, Castilla ide vagy oda. Nem igazán bíztam benne, hogy képes lesz gatyába rázni a csapatot Rafa rombolása után.
Aztán elkezdtünk azon a tavaszon focizni... de hogy... És lépdeltünk tovább a BL-ben is. Csak lépdeltünk, és lépdeltünk, a focink pedig csoda volt.
Aztán jött a BL döntő. Aztán megnyertük. Ilyen egyszerűen. A kopasz úriember leült, és fél évvel azután hogy megkezdte felnőtt edzői pályafutását, BL-t nyert.
Nyilván nagy volt az öröm, de mindenki azt mondta, véletlen, nézzük meg 1 év után, kész csapatot kapott, ezzel a Reallal mindenki nyert volna.
Aztán eltelt egy év. És megint a BL döntőben voltunk. Ja, meg egy bajnoki cím. Aztán megnyertük a BL döntőt is. Olyan simán, olyan domináns játékkal, hogy az már pofátlanság. Lehet színezni, de f*szra húztuk Európát abban az évben. Ja meg címet védtünk BL-ben, ilyen még nem volt... Eddig.
Aztán elkezdődött a következő év. Döcögtünk, megjelentek a hangok, hogy "na ugye, Zidane ebből nem jön ki. Adjunk el mindenkit". És ebből a helyzetből, mikor a bajnokság elment már novemberben, ebből a vert helyzetből a kopasz befogta mindenki száját, újra BL döntőbe vezette a csapatot.
Olyan természetességgel jutottunk SOROZATBAN A HARMADIK BL DÖNTŐNKBE, hogy arra szavak nincsenek. A közös meccsnézés már rutin volt. A haverokkal már bejáratott menetrend, úgy érkeztünk "ahogy mindig". Nem, nem egy bajnokira, egy BL DÖNTŐRE.
Ja, és ha már ott voltunk... megnyertük. Ezt is.
3 BL döntőt.
Egymás után.
Mindig van egy aktuális csapat, akik fel akarnak érni a Real Madridhoz, legyen az egy korszakos Ajax, Milan, Manchester, vagy éppen a Barcelona. És amikor már elhiszi a világ, akkor jön egy csendes kopasz francia, és feltörli az európai klubfutballal a padlót. Kettő és fél év alatt.

Olyat láthattunk, olyan korszakot élhettünk át madridi szurkolóként, amire sokan az 50-es 60-as évek óta várnak. Ismételten kérdés nélkül mi lettünk A CSAPAT.
És ezt egy csendes kopasz franciának köszönhetjük.
Aki úgy távozott, ahogy jött. És nagyon elszomorít. De képtelen vagyok haragudni rá. Ha most vonulna vissza, 30 hónap edzői pályafutással, már minden idők egyik legnagyobbja lenne, ahogy a pályán is volt. És ezt nálunk érte el. Értünk érte el.

Félek tőle, hogy a következő pár év közel sem lesz ilyen sikeres, egyszerűen nincs még egy ilyen ember jelenleg, aki leülhetne a padunkra. De nem zavar. Az elmúlt 3 év olyan utazás volt, amiért az összes többi klub a teljes történelmét odaadná.

Köszönöm Zidane. Remélem még találkozunk. :sziv:
Legends Never Die.

...popped into the penalty area towards Zidaaaaane! Oh, fantastic... :sziv:

Real Madrid will be back.
You can put that on a poster.
Stick it on your wall.
Pray to it every night.
We will be back.

Avatar
ArjenMagicRobben
Hozzászólások: 362
Csatlakozott: 2013. április 21., vasárnap 21:51
Kedvenc csapatod: Real Madrid
Tartózkodási hely: UT

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: ArjenMagicRobben » 2018. június 1., péntek 21:25

Kulcskérdés lesz, hogy fogadja az öltöző az új edzőt bárki is legyen az. Nem szeretnék még egy olyant, mint Benitez, aki gyakorlatilag már azelőtt megbukott mielőtt leült a padra.
Számos alkalommal kiderült, hogy nem nagy taktikai mágus kell ide hanem inkább pszichológus. Így remélem Conte és Allegri semmiképp nem jön szóba.
Pochettino - Wenger vonal akár jól is elsülhet. Mindenképpen nagyon nehéz dolga lesz az új edzőnek, nagy szükség lesz Ramosra, Marcelora, CR-re, hogy ne hagyják szétesni az öltözőt.
Sportklub Csíkszereda
Arjen Robben Oranje R.M.C.F. Luka Modric
Valentino Rossi Usain Bolt Mikaela Shiffrin Federica Pellegrini
St.Louis Blues Utah Utes

Avatar
Mickey
Hozzászólások: 3781
Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 21:20
Kedvenc játékosaid: bappe
Kedvenc csapatod: párizs saint germain

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: Mickey » 2018. június 1., péntek 21:02

Azért kva élet, nehogy már itt összezuhanás meg világvége és tkm tudja mi legye.... :sly:

Jó volt ZZ, nem semmi amit letett vele a csapat.
Kibaszott csodaszámba megy az egész.
Faszaság volt megélni, átélni...... :zoldsalas:


De irány tovább!
Előre a következő címekért, végtére is a keret adott, a pályán a játékosok verik majd be, nem az edző, akárki is legyen az.

Szóval, harrá harrá, előre !
Kövi szezonban is megbckodunk mindenkit!
Lesz akit kétszer is ! B-)
"jo de te ilyen gyuros kis sportbuzi lehetsz, aztan az ejszakaban is csak hajtod meg futsz a nok utan, azt hallottam."
:mrgreen:

Avatar
BLaZE
Hozzászólások: 716
Csatlakozott: 2013. április 17., szerda 10:29
Kedvenc játékosaid: Raúl, Casillas, Varane
Kedvenc csapatod: Real Madrid, Newcastle
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: BLaZE » 2018. június 1., péntek 20:53

Megtörtént amirol nem is gondoltuk volna. Sokkolt mindenkit. Most is a konnyeimmel küszködök. DE! Bárki is lesz az edző most még egységesebbnek kell lennünk! MInd szurkolóként mind a srácoknak. Ramos remelem tudja a dolgát. Óriási szerepe lesz ebben. Nem szabad megtörni, menni kell előre mint eddig kis küzdeni azért a kibaszott címerért!
halálomig madridista leszek

Avatar
Gilberto
Hozzászólások: 45
Csatlakozott: 2013. április 21., vasárnap 23:33
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: Gilberto » 2018. június 1., péntek 20:43

https://twitter.com/FootyAccums/status/ ... te-nu-sumu

Kezdődik :)

Avatar
dzsi91
Hozzászólások: 11193
Csatlakozott: 2013. december 3., kedd 0:26
Kedvenc játékosaid: Cristiano Ronaldo, Sergio Ramos, Karim Benzema, Luka Modrić
Kedvenc csapatod: Real Madrid C.F

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: dzsi91 » 2018. június 1., péntek 20:20

wxyz írta:
Nincs írta: Wengert amúgy mindenki ellenzi, de volt neki jó csapata, és kérdés hogy amikor komolyan igazolhat, mit kezdene a helyzettel?
Biztos volt neki?
Amikor bajnokok lettek és nagy nevei voltak a BLben akkor is leszerepelt.
Jelen helyzetben elegendő lenne tőle egy veretlen bajnoki cím.Aranykupával.

Én nem ellenzem teljesen.Ugyanakkora lutri mint a másik 2 jelölt.De valahogy még is jobban passzolna ehhez a kerethez mint pochettino.
"Real Madrid have made me feel small, as if I had a small penis...Football is my religion and I don't like that there are gods bigger than mine."- Robbie Williams

wxyz
Hozzászólások: 3532
Csatlakozott: 2014. január 23., csütörtök 9:33

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: wxyz » 2018. június 1., péntek 20:05

Nincs írta: Wengert amúgy mindenki ellenzi, de volt neki jó csapata, és kérdés hogy amikor komolyan igazolhat, mit kezdene a helyzettel?
Biztos volt neki?
Amikor bajnokok lettek és nagy nevei voltak a BLben akkor is leszerepelt.

Avatar
schranzer
Hozzászólások: 766
Csatlakozott: 2013. május 3., péntek 17:26
Kedvenc játékosaid: Roberto Carlos, Ronaldo (R9)
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: schranzer » 2018. június 1., péntek 20:04

Wenger ha jól tudom azt nyilatkozta, hogy edzői pályafutásának a legnagyobb csalódása az volt, hogy nem igazolta le Cristianot.

Most ez az álma beteljesülhet :mrgreen:
Navas - Carvajal, Varane, Ramos, Marcelo - Kovacic, Kroos, Modric - Isco - Bale, CR

Nincs
Hozzászólások: 66
Csatlakozott: 2013. augusztus 20., kedd 20:59
Kedvenc játékosaid: Zidane
Kedvenc csapatod: RM.

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: Nincs » 2018. június 1., péntek 20:03

Meg a cserékkel kezdeni valamit, mert láttuk mire képesek!!! Az idősebbekkel is kezdeni kéne valamit és van aki nem akarja elfogadni a kevesebb játékpercet, volt ilyen korábban is ugye? Ne úgy legyen mint a magyar labdarúgásban, hogy aki annak idején elért valamit, még mindig őket tartja el a focink, meg is van az eredménye!!!

Avatar
KAG
Hozzászólások: 9586
Csatlakozott: 2014. március 18., kedd 20:53
Kedvenc játékosaid: G.H#14 ; LuMo#19 ; M#12 ; SR#4 ; CR#7
Kedvenc csapatod: Real Madrid C.F

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: KAG » 2018. június 1., péntek 20:01

Sokadjára látom már leírva, de Zizou stábja is lépni fog.
Minden edző hozza magával a saját kölkeit.
ZIDANE

Avatar
Anthony
Hozzászólások: 8048
Csatlakozott: 2013. április 23., kedd 8:33
Kedvenc játékosaid: Cristiano Ronaldo
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: Anthony » 2018. június 1., péntek 19:59

Milyen takarítást?
Kvázi Bale-t, és Theot kell elpasszolni.

Nincs
Hozzászólások: 66
Csatlakozott: 2013. augusztus 20., kedd 20:59
Kedvenc játékosaid: Zidane
Kedvenc csapatod: RM.

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: Nincs » 2018. június 1., péntek 19:51

Sajnos Zidane elment, tette azt úgy, mint játékos korában! Akkor is volt még benne és most is, akkor sem rombolta le amit felépített és most sem akarta. Mivel a nyáron elmentek emberek, így már a liga sem sikerült úgy, ahogy szerette volna, így mentette az évet, amivel lehetett, ezt még bírta keret. Ő nem az a típus, aki elüldöz embereket, pedig most van pár, aki pár meccsre jó, a többin nehezék!!! A cserékkel nem ért el annyit, amennyit az előző szezonban, nem lehetett rájuk annyira számítani! Ezekkel tisztában volt. Ő nem az típusú ember, mint Mou, ő nem üldöz el senkit sem, mindenkivel jóban volt, legalábbis látszólag, nem bántott meg senkit, pedig volt idő, amikor megtehette volna és meg is illették volna jópáran.

Egyszer Mou megcsinálta nekünk a nagytakarítást, akkor arra volt szükség, és most sem ártana valaki, aki takarítana, de Zidane szerintem ezt nem akarta szerette ezt a csapatot, velük ért a csúcsra többször is. Nem hinném, hogy Perezzel rosszban volt, Perez teljesen lenyugodott mellette! Valószínűleg jól érezte azt is, és láthatta is, hogy új impulzus kell, és a játékosoknak is változásra van szüksége. Nem mondhatta, hogy takarítani kéne! El kell fogadni a döntését bármennyire is fáj, valószínűleg a legjobbkor szállt ki a saját és a csapat szempontjából is! A legnagyobb erény, amikor valaki tudja, hogy egy dolognak mikor van vége, ő tudta játékosként is, Raul nem és Casillas nem! Lesz még szerepe a klubnál szerintem, nem biztos, hogy edzőként, nem biztos, hogy pár éven belül, de lesz!!!

Wengert amúgy mindenki ellenzi, de volt neki jó csapata, és kérdés hogy amikor komolyan igazolhat, mit kezdene a helyzettel? Más amúgy sincsen nagyon, aki elérhető!!! Gutit pedig mellé, mint anno Carlo és Zidane, a Pintus és a többiek pedig adottak.


Vissza:

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: 60 regisztrált és 0 vendég