Ceballos: “Boldog vagyok az Arsenalnál”

Közzétéve: 2019.10.09. 09:05 (frissítve: 2019.10.09. 09:05). Szerző: ___Samy___. Forrás: as.com

Dani Ceballos egy őszinte nyilatkozatban beszélt a nyári váltásról, amit még annak ellenére sem bánt meg, hogy a Real Madridnak gyakorlatilag alig van használható középpályása.

A spanyol középpályás visszatért Madridba, ahol a spanyol válogatottal készül a Norvégia és a Svédország elleni mérkőzésekre. A csapat edzőtáborában természetesen a sajtó munkatársai a nyári csapatváltásról is kérdezték, hiszen a jó teljesítményének köszönhetően hamar közönség kedvenc lett az angoloknál.

A 23 éves játékos alapembernek számít Unai Emerynél, hiszen eddig 11 mérkőzésen lépett pályára melyeken egy gólt szerzett és két gólpasszt osztott ki. Ennyi lehetőséget Madridban sosem kapott.

Az uterai születésű középpályásnak nehéz volt elfogadnia, hogy a megfelelő játékidő hiányában kimaradt a spanyolok 2018-as világbajnoki keretéből. Ezt elkerülendő került az Arsenalhoz és a legnagyobb motiváció számára az az, hogy ott legyen a spanyolokkal a 2020-as Európa-bajnokságon.

“Ismertem ennek az évnek a fontosságát. A világbajnokságot megelőző évben a kevés játéklehetőség azt jelentette, hogy elszalasztottam az esélyt a tornára”, mondta Ceballos. “Tudtam, hogy ez az év fontos, mert az a célom, hogy ott legyek az Európa-bajnokságon. Az Arsenalhoz igazolni egy fontos lépés volt a karrieremben.”

A Premier League teljesen más, mint a La Liga, sokkal inkább az erőnléti oldal kerül előtérbe. Ennek ellenére a spanyol játékos hamar beilleszkedett. Elmondása szerint nagyra értékeli, hogy egy fizikálisabb bajnokságban fejlődhet. Ezt tette annak idején Dani Carvajal is a Leverkusenben, mielőtt visszatért Madridba.

“Aki követi a Premiershipet, az látja, hogy ez egy teljesen más bajnokság, sokkal fizikálisabb. Ez egy jó bajnokság a számomra, mert az erőnlétemet tovább tudom fejleszteni. Tíz forduló ment le eddig, az edző nagyon bízik bennem és ami a legfontosabb, hogy ez a bizalom jó teljesítménnyel fizetődik ki.”

A Real Madrid játékosai borzasztó sok sérülést szednek össze ebben az idényben. Így emiatt és a vékony középpálya miatt talán Ceballos maradhatott volna Madridban, hogy bizonyítson, azonban ő nem érzi azt, hogy bármit is elszalasztott volna. Arra a kérdésre, hogy megbánt-e valamit, így válaszolt: “Nem, nem. A Real Madrid nagyon jó. Igen, sok sérültjük van, de nem sajnálok semmit.”

“Tudom, hogy mi a célom ebben az évben. Tudom, hogy mi járt a fejemben, és az az volt, hogy játsszak és élvezzem a futballt. Nagyon boldog vagyok az Arsenalnál. Tíz mérkőzést játszottam, amin a legjobbamat tudtam megmutatni. Most ott vagyok, ahol lenni szeretnék.”

“Az elképzelésem már a kezdetektől fogva világos volt; menj ki, játssz és élvezd. Erre az előző két évben nem volt lehetőségem, de most sikerült. És most itt vagyok [a nemzeti csapattal].”

Ceballosnak a jelenlegi szintet hoznia kell az egész idény során nem csak azért, hogy helyet kapjon az európa-bajnoki keretben hanem azért is, hogy állandó kezdő legyen a jövőben is.

“Hogy közel állok-e ahhoz, hogy megkérdőjelezhetetlen kezdő legyek a válogatottban? Roberto világossá tette, hogy nincsenek vitathatatlan kezdők. Olyan nagy a a versenyhelyzet, hogy nagyszerű játékosok maradnak ki.”

“Az a legfontosabb, hogy már kétszer kaptam behívót. Örülök, hogy bíznak bennem. Abban a pillanatban, hogy visszaesik a teljesítményem vagy nem játszok a csapatomban, nehezen fogok bekerülni. A célom az, hogy megmutassam, elég képzett vagyok, hogy a csapatban legyek. Jelenleg jól állnak a dolgok.”

A nyáron Ceballos fontos részét képezte az U21-es Európa-bajnokságot nyerő spanyol válogatottnak, és szeretné most ezt átmenteni a felnőtt válogatotthoz is. Ha ez megtörténik, Zidane nem mellőzheti tovább a spanyol középpályást, aki jövő nyáron mindenképp visszatér a Real Madridhoz.

További híreinket megtalálhatod a madridom.hu weboldalon.