
Bajnokok Ligája történelem
Sorozatunkban bemutatjuk a Real Madrid eddigi tizenkét BEK/BL győzelmének történetét. Íme a hatodik, 1966. májusából.A BEK 11. kiírásában a Real Madrid öt szezont követően ült fel újra Európa csúcsára, a döntőben a Partizan csapatát hátrányból legyőzve. Ez volt Puskás Ferenc utolsó szezonja a csapatnál, Gento pedig elképesztő módon hatodik európai kupa-sikerét ünnepelhette a klubbal együtt.
Résztvevő csapatok
Az út Brüsszelig
A Partizan Belgrade volt az első csapat a kontinens keleti oldaláról, aki kvalifikálni tudott a BEK-döntőjébe, azonban egy spanyol tehetségekkel teli Real Madriddal találták magukat szembe, akik nem engedték tovább íródni a Partizan sikertörténetét.
Mérkőzés
Győzelem
Rúgott gól
Kapott gól
-
Győzelmi ráta
57%
-
1
Kilmarnock
7-3 -
2
Anderlecht
4-3 -
3
Internazionale
2-1 -
4
Partizan Belgrade
2-1
Az akkori Inter kiütése az elődöntőben hatalmas fegyvertény volt, tulajdonképpen egy előrehozott finálé volt, ugyanis az volt az olaszok történelmének legsikeresebb korszaka, a "Herrera-éra". Az akkori csapatot a mai napig csak úgy emlegetik Grande Inter (Nagy Inter). A csúcsot mindenképpen a három BEK-döntő jelentette. 1964-ben a Real Madridot múlta felül 3-1-re, majd a következő, 1965-ös fináléban a korszak egyik legnagyobb sikercsapatát, az Eusébióval felálló, kétszeres győztes Benficát verte 1-0-ra. Az 1965/66-os szezonban elődöntőig jutottak az olaszok, amikor a későbbi győztes Real Madrid búcsúztatta őket 2-1-es összesítéssel.
A szezon gólszerzői
A Real Madrid házi góllövőlistáját Amancio zárta az élen öt találattal, mögötte Pirri és Gento következtek három-három góllal, a sort Grosso folytatta kettővel, Ruiz és Serena pedig egy-egy góllal járultak hozzá a csapat hatodik Bajnokok Ligája győzelméhez.
1966. május 11. Brüsszel
A finálé
Az Internazionale legyőzése után a Partizan Belgrade volt a Real Madrid ellenfele a Bajnokcsapatok Európa-kupájának fináléjában. A jugoszláv csapat a Manchester Unitedet ejtette ki az elődöntőben, 2-1-es összesítéssel.Real Madrid (2)
Araquistain Pachin De Felipe Zoco Sanchís Pirri Velazquez Serena Amancio Grosso Gento

Partizan Belgrade (1)
Soskic Jusufi Vasovic Rasovic Mihajlovic Kovacevic Becejac Bajic Hasanagic Galic Pirmajer
Az 1966-os, Partizan Belgrade elleni finálén már nem játszott Puskás Ferenc, pedig ezt a találkozót 2-1-re megnyerte a Real Madrid, fennállása során hatodjára. Ezután nagy visszaesést produkált a klub az európai porondon, egészen 1981-ig tartott, mire a csapat ismét beverekedte magát a BEK-döntőbe, vagyis 15 éven át nem jutottak tovább az elődöntőnél a Királyiak. Éppen Párizsban, az első BEK-győzelem helyszínén csapott össze a Real Madrid és a Liverpool, Bob Paisley csapata azonban túl nehéz ellenfélnek bizonyult, Alan Kennedy 82. percben szerzett góljával az angoloké lett akkor a trófea.